Szirmabesenyő nagyközség

Adatok

Régió: Észak-Magyarország
Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Kistérség: Miskolci kistérség
Lakosság: 4729 fő
Terület: 15.77 km²
Népsűrűség: 299,87 fő/km²
Rang: nagyközség
Körzet hívó: 46

Fekvése

Felszíne sokszínű és változatos. A község és a környező földek átlagos tengerszint feletti magassága 115-120 méter.

Története

Gróf Szirmay Alfréd / 1852-1900 / sokoldalú érdeklıdésének és adományozási készségének, továbbá a múlt században történı, számos ásatásnak köszönhetıen ma a miskolci Herman Ottó Múzeum régészeti tárában bıségesen találhatók olyan újkıkori, réz-és bronzkori leletek, amelyek bizonyítják, hogy Szirmabesenyı mai közigazgatási területén már kb. Kr. e. 6000-tıl földmőveléssel is foglalkozó emberek. telepedtek meg. A koravaskor idején a Bükk lábánál található földvárak egyikét is itt építették meg, amelynek sáncai egy 1997-ben készült légi felvételen még ma is jól kivehetıek. Mindezek alátámasztják azt a feltevésünket, hogy a mai település felszíni adottságai, éghajlata a térséget alkalmassá tették emberi letelepedésre, s az akkori viszonyoknak megfelelı életvitelre. Az élet folytonosságát a szkíták, a kelták megjelenése, megtelepedése biztosította, akik még a római császárkor idején is a hódításokon kívül esı Barbaricum területérıl feltehetıen kereskedelmi kapcsolatban álltak Pannónia lakóival. Két lakóházuk leletei alapján jól rekonstruálhatók 2-3. századi életük mindennapjai. 1950-ben rendkívül értékes leletre bukkant a múzeum egyik régésze, egy hún harcos sírját találták meg, és tárták fel. Kora a 4. századra tehetı. A népvándorlás idején tehát valahol e tájon, a Sajó-Hernád folyók vonalán húzódhatott a germán és hún népeket elválasztó határ, amelyet ez a harcos és társai ellenırizhettek, védhettek. Talán az avarok voltak e táj utolsó nem magyar lakói, talán a szlávok, errıl ma még el nem döntött vita folyik, annyi bizonyos azonban, hogy a 9. században leletekkel bizonyíthatóan megjelentek a magyar honfoglalók, ezzel megkezdıdött a konkrét település Árpád-kori és középkori története.

Az 1332-es, elsı írásos pápai tizedjegyzékben szereplı elnevezés újabb problémát vetett fel, hiszen egyértelmően a „besenyı” különféle variációit mutatta: Bessemi, Besenen, Besenev stb. A régészet még ma sem tisztázta megnyugtatóan, hogyan kerülhettek a Sajó eme szakaszára a besenyık, akik mai ismereteink szerint a 10-11. sz-ban jelentek meg a magyar királyság területén. Nem sikerült a korabeli sírok maradványai alapján elkülöníteni sem a magyar és besenyı leleteket, fel kell tételeznünk, hogy a Miskolc nemzetséghez tartozó Besenyı család volt a település elsı középkori tulajdonosa, és névadóként besenyı közösség / is?/ lakta a mai település elıdjét. Szirmabesenyı ma a Sajó folyó nyugati oldalán fekszik, az Árpád-kori, majd a 13-14. századbeli bıséges leletanyag azonban a Sajó keleti partjáról származik, meglehetısen szétszórt nagy területrıl. Mindez arra utal, hogy a középkori Besenyı település valószinüleg nem is mai területén helyezkedett el. A folyó másik oldalára való áttelepülés idıpontja nem állapítható meg. A 14. századtól számos okiratban követhetık a település kegyúri tulajdonjogának változásaira, a település nagyságára, vallására vonatkozó adatok. Az alig néhány telket számláló „falu” / 4-5 egész,- 1-6 fél,- 2-4 harmad-porta, néhány zsellércsalád, 10-13 ház / hol nagybirtokosok, hol a kincstári uradalom tulajdonát képezve a szendrıi, ónodi, diósgyıri váruradalomhoz, illetve a szepesi kamarához tartozva adózott. Többször elzálogosították, így a 17. sz.-ban Miskolc városa is birtokolta. A földesúri tulajdonosok közül jelentısebbek voltak a Szécsiek, Bebekek, Gyulaiak, vagy maga I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc is. Az elnevezések: Alsó,-Vámos,-Sajóbesenyı, Kelecsény stb. már a település késıbbi elnevezéséhez közelítenek.

A törökök folyamatos támadásainak kitett, egyre inkább elnéptelenedı település 1556- után a hódoltsági területhez csatolva a hatvani, füleki szandzsákhoz ill. a miskolci nahijéhoz tartozott. A hódoltsági peremvidéken általában kettıs adózás sújtotta a lakosságot, adóztak a magyar államnak, a volt magyar földesúrnak, az egyháznak, továbbá a török javadalombirtokosoknak /szpáhik/ és a szultánnak. Ezek a cenzusról, adóról, tizedrıl, kilencedrıl, egyéb ajándékokról szóló összeírások jelentıs paraszti terhekrıl vallanak, de a kötelezettségek /pénz és naturáliák/ sokfajtasága egyúttal korai árutermelésre, továbbá a termelés sokszínőségére is utal. A robot azonban nem jelentett komoly terhet, hiszen földesúr/szpáhi csak virtuálisan volt jelen. Fontos megemlítenünk, hogy a 16. századtól minden összeírásban szerepel a bor - kilenced vagy hegyvám, ami jelzi, hogy ebben az idıben már jelentıs szılı-és bortermelés folyt a „hegyen”, azaz a Sajó nyugati partján fekvı bükki lejtıkön. Ennek megközelítése a gyakran áradó Sajó miatt úgy volt célszerő, ha a házak is a jobb-parton, azaz a település mai helyén épültek. A korszak drámájaként említhetjük, hogy 1670-ben már csupán egy jobbágy szerepel az urbáriumban, de „ezen szegény ember is Miskolczon lakik az pogány insége miatt”. 1689-bıl pedig ez olvasható:..” az idevaló jobbágyok….elhaltak.” A középkori falu tehát pusztává válva, lényegében elpusztult.

Az új fejezetet, az újjászületést a török uralom alól történı felszabadulás jelentette, továbbá az, hogy a település történetében a 17. sz. végén megjelentek az ország számos helyén birtokokkal rendelkezı Szirmayak. Az udvarhoz hő szirmai és szirmabesenyıi Szirmay ág az egykori Rákóczi birtok két pusztán maradt falvát Bessenyıt és Alsó- Kelecsényt megszerezve, azok betelepítéséhez fogott. Az 1693-tól báró, 1707-tıl gróf Szirmay István I. Lipót 1694-ben kiadott privilégiuma alapján az ellehetetlenedett Szirma lakosait telepítette át a puszta telkekre, továbbá annak jogát is megkapta, hogy az újonnan benépesülı települést Szirmabessenyınek nevezhesse. / Ettıl kezdve 1939-ig két településrıl beszélhetünk: Szirmabesenyı és /Sajó/Besenyı elnevezéssekkel./ Az 1694-es esztendı tekinthetı tulajdonképp a mai település megszületése évének! A következı, mintegy két-és fél évszázad immár a falu és a grófi család elválaszthatatlan együttes története, szimbiózisa, ennek megítélése folyamán pedig mindenképp óvakodnunk kell a jobbágy / késıbb paraszt /-földesúr viszonyát hosszú idın át uraló negatív sztereotípiáktól. A Szirmayak – miközben az 1848-as jobbágyfelszabadításig kétségtelenül éltek földesúri jogaikkal, majd azt követıen tıkés nagybirtokosként fel/kihasználták a szabad paraszti munkaerıt, azaz a magyar nagybirtokosok tipikus életvezetési, magatartási mintáját nyújtották – egyúttal sokat tettek azért is, hogy, a késıbb egyesülı két településen újra megteremtsék az élet-, majd pedig a paraszti-és polgárosodó falusi társadalom létrejöttének feltételeit. A Szirmayak elsıdleges célja a puszta telkek benépesítése volt A korabeli különbözı összeírások, egyházlátogatási feljegyzések alapján jól követhetı a lakosság számának emelkedése, amely két forrásból eredt. Mint láttuk az elsı jövevények a szomszédos Szirmáról érkeztek, számuk nem nagy, 1715-ben mindössze 11 családot conskribáltak a két faluban. Nyilvánvalóvá vált, hogy további betelepítésre van szükség, amelyet a század elsı harmadában Sáros-megyei szláv /tót/ ajkú lakosok áttelepítésével oldottak meg. Az eredmény magáért beszél, hiszen a század végén II. József felmérései alapján Sajó-Bessenyınek már 434, Szirma-Bessenyınek pedig 869 fı lakosa volt, a lakóházak száma pedig meghaladta a 200-at! A helyi társadalom strukturálódását jelzi, hogy a paraszti és zsellér rétegek mellett nemesek, polgárok is megtelepedtek már. Az életmódra, a két falu gazdasági életére, árutermelési kapcsolataira Mária Terézia urbáriumának 9 pontjára adott válaszok világítanak rá. A rendkívül súlyos és alapjaiban rendezetlen jobbágyterheket a gyakori árvíz, a kevés legelı és az építési fa hiánya növelte, a miskolci piac közelsége, a szılı-és bortermelés viszont némileg enyhítette. Az akkor mintegy 7-8 km-re esı Miskolc, az abból származó elınyök máig végigkísérték, pozitívan befolyásolták a település fejlıdését. A szellemi-intellektuális életet hosszú távra alapvetıen meghatározta a szláv /tót/ kultúrájú, nyelvő lakosság dominanciája. Fordított asszimiláció zajlott, a magyar lakosság ”eltótosodott”, ugyanakkor Szirmayné Barkóczi Klára grófnı hatására a település csaknem minden lakója áttért a római katolikus hitre. Kezdetben a miskolci minoriták látták el a hitélet feladatait, 1762-re végül megépült a katolikus templom is, önálló plébánia alakult. Iskoláról már az 1746-os egyházlátogatási jegyzıkönyvbıl tudunk. A kántor- harangozó látta el a tanítás feladatait, az oktatás nyelve tót volt. A század közepén épült fel a grófi barokk kastély, amely mindmáig jellegzetes épülete a községnek. A Szirmabesenyı történetében tehát a 18. századot az egyik legjelentısebb szakasznak kell tekintenünk, amikor a törökök által teljesen elpusztított 2 település újra benépesült, és megteremtıdtek a késıbbi növekedés gazdasági, társadalmi, szellemi feltételei.

A 19. sz. a további fejlıdésé, a kapitalizmus lassú kibontakozásáé elsısorban a mezıgazdaság területén. 1900-ra Szirmabesenyı lakossága 1406, Sajóbesenyıé 497 fıre nıtt, a vezetı-szerepet egyre inkább Szirmabesenyı vette át. A lakosság differenciálódása megindult, a mezıgazdaság dominanciája mellett mind többen keresték kenyerüket a közeli városban kialakuló iparban, a környék bányáiban, a helyi kisiparban, kiskereskedelemben, a közszolgálatban.

A mezőgazdaságban a század első felében a hagyományos majorsági termelési viszonyok lassú felbomlásának lehetünk tanúi, jelentéktelenné vált a robot, az úrbéres szolgáltatások legfontosabb formája a készpénz lett, a majorsági földeket egyre inkább bérletté, árendává, a jobbágyokkal együttes használatú területekké alakították át. Így valójában az 1848-as jobbágyfelszabadítás, illetve az azt követı birtokrendezés egy, már alapjaiban felbomlott feudális rendre tett véglegesen pontot. De az új rend nem eredményezett látványos gyors fejlıdést sem a grófi nagybirtokon, sem a paraszti birtokokon. A Szirmayak leginkább bérlık útján hasznosították földjeiket, a paraszti birtokokon pedig hagyományosan önellátó és a miskolci piacra irányuló kisárutermelés folyt. A település infrastruktúrájában új elemek jelentek meg: vasúti megállóhely, posta, takarékpénztár létesültek Szirmabesenyın, a modern közigazgatás és a társadalmi önigazgatás feltételei pedig az 1886 után megalakuló helyi képviselıtestületek, illetve jegyzıi hivatalok létrejöttével teremtıdtek meg. A közoktatás az 1868-as Eötvös törvény alapján modernizálódott, mindkét községben 6 évfolyamos, katolikus egyházi népiskola mőködött. A század végére megfordult az addigi asszimilációs folyamat, immár a „tót” lakosság „magyarosodásának” tanúi lehetünk. /Szirmabesenyın 1900-ra a lakosság 89.4%-a, Sajóbesenyın pedig 1910-ben 97.8% magyarnak vallotta magát./ A tanítási nyelv, az egyházi liturgia is magyar nyelven folyt immár. A vallási megoszlás lényegében alig változott, a katolikusok dominanciája mellett mind a református, mind a görög katolikus egyház csak filiaként mőködött, új színt jelentett a zsidóság megjelenése / 3,6, ill. 2.2% / mezıgazdasági bérlıként és a helyi kereskedelemben.

A 20. század története két jelentıs cezúra mentén osztható több részre. 1945-ig jellegzetesen kapitalista-polgári szerves fejlıdés tanúi lehettünk, lassú növekedéssel, gazdasági-társadalmi modernizációval, amelyre azonban a nagybirtok torzítóan hatott. 1945 után viszont – bár épp a nagybirtok megszőnése hárította volna el a fejlıdés útjában álló gátakat – a polgári fejlıdés megakadt. 1948-cal kezdetét vette a szovjet típusú gazdaság, társadalom, államszervezet kialakítása, amely látványos eredményei ellenére épp a történelmi polgárosodó, szerves fejlıdés gátjává vált, ennek hatásait mindmáig érezzük. Végül 1990-ben a szocialista kísérlet összeomlása újabb pályára állította a község életét, ennek hatása a helyi társadalomra, gazdaságra, szellemi életre még nem elemezhetı Az elsı szakaszban folyamatosan nıtt a lakosság száma, 1944-ben, az immár egyesített településen 2671-en laktak, csaknem 500 lakóépületben. Erısen differenciálódott a helyi társadalom szerkezete. A Szirmayak mintegy 400 holdas nagybirtoka mellett még kb. 20 család 25 hold feletti birtoka jelezte a gazdag paraszt-polgárság megjelenését, ugyanakkor az 1 hold alatti birtokkal rendelkezık a mezıgazdasági lakosság 42, ill. 36%-át tették ki. Megerısödött a kisiparos-kiskereskedıi réteg, 1941-re kb. 30 kisvállalkozó mőködött. Miskolc ipara, kereskedelme, közlekedése csaknem 500 embernek adott munkát. Külön kategóriát jelentettek a közszolgálatot ellátó tisztviselık, orvos, védını, tanítók, a század eleji 5 fıs számuk megsokszorozódott. A nagy krízisek itt is hatással voltak a lakosság számának alakulására: 1906-07-ben 40-en vándoroltak ki Amerikába, az elsı világháború 41 halottat szedett, a 40-es évek elején 31 család Kúnbajára költözött, 1944 tavaszán 23 izraelita lakost hurcoltak el. A második világháborús veszteségek csak késıbb váltak tragikus valósággá. A szellemi élet fejlıdése az önszervezıdı egyesületek alapításában és mőködésében manifesztálódott, amelyek száma 5 volt. Az egyesületek tagsága között épp úgy megtalálhatók voltak Dabasi Halász Zsigmond és felesége, gróf Szirmay Eszter, mint a fıjegyzı, körorvos, plébános, a tanítók, iparosok, földmővesek, gyári munkások. A hosszú téli estéken az iskolák tantermei megtöltıdtek a mőkedvelı elıadásokra készülıkkel, a dalárdásokkal, a különbözı tanfolyamon résztvevıkkel. Nyáron pedig ünnepélyek, versenyek jelezték a kulturális élet pezsgését a községben. Az infrastrukturális fejlıdés is jelentıs volt. 1902-ben megépült a vasúti megálló, de a teherforgalom továbbra is a közeli Gömöri pu. rakodója igénybe vételével folyt. A 30-as évtized elején létesült a Miskolc-Sajószentpéter megyei útból a faluba ágazó bekötı kövesút, 1937-re elkészült a korszerő Sajó-híd, amely végre biztonságossá tette a túlparti földek és a szomszédos Sajóvámos megközelítését. 1930-ban nevezték el a két település 10 utcáját. 1907-re elkészült az új fıjegyzıi lakás, 1938-ban gyulladtak fel az elektromos világítás fényei, megjelent a közvilágítás, ezt követıen mozi is nyílt. 1929-ben körorvosi és körbábai központ lett Szirmabesenyı. A 20-as évek elején létesült a 8 fıs csendırırs, ugyanezen idıben épült fel a közvágóhíd. Az önkéntes tőzoltó egyesület mintegy 50 taggal mőködött, 1935-ben két korszerő fecskendıt vásárolt a község vezetése, 1937-re elkészült a tőzoltószertár is. A két túlzsúfolt katolikus népiskola mellé 1909-tıl községi iskola létesült, amely 1913-tól új épületben állami népiskolaként folytatta mőködését. Az egymástól alig 1.5 km. távolságban fekvı Sajó-és Szirmabesenyı közigazgatását az utóbbi településen mőködı körjegyzı látta el, 1939-ben került sor a két település közigazgatási egyesítésére, a település neve Szirmabesenyı lett. A második szakasz a szocialista kísérlet idıszaka volt hatalmas társadalmi, gazdasági, politikai változásokkal.

Az addig kialakult hagyományos falusi, döntıen paraszti társadalom széthullt, jelentıs átrétegezıdés történt. Ez a folyamat egyrészt a gazdasági szerkezet átalakulása, másrészt nagyarányú beköltözés kereteiben zajlott. Miközben a Miskolc, a Borsodi-iparvidék jelentıs munkaerı-szükségletének növekedése miatti beköltözési hullám eredményeképp 1989-ben a lakosság száma 5290 fıre nıtt, addig a foglalkozási struktúra is átalakult. 1989-re a keresıképes lakosság mindössze 5%-a maradt a mezıgazdaságban, 57%-a az iparban, a többiek a kereskedelem, közlekedés szektorában helyezkedtek el, bizonyos értelmiségi csoportok mintegy 2%-ot meghaladó arányt képeztek Ennek megfelelıen megváltozott az életmód is, a nagyközségben a keresık alig 1.5%-a dolgozott, a többiek elsısorban Miskolcon találtak munkahelyet. Ezek a körülmények nappal a városban dolgozó, csak estére és az ünnepekre hazatérıknek kertvárosi életstílus jelleget kölcsönöztek és tettek lehetıvé. Ehhez igazodott a családi környezet átalakulása is, modern házak, utcák jelezték a kádári rendszer megnyíló kispolgári lehetıségeinek útját. A lakások száma 1990-ben 1482-re emelkedett, ezek nagy része új építéső családi ház volt. A lakosság jelentıs növekedése természetesen igényeket támasztott a település infrastruktúrájának modernizációja iránt. Az 1950-ben kialakuló tanácsi rendszerre nagy nyomás nehezedett, hogy korszerő, minıségi településsé fejlıdjön Szirmabesenyı. Kultúrház, könyvtár, 1952-tıl óvoda nyílt, késıbb még kettı épült. Az államosított iskola a Szirmay kastélyban folytatta mőködését, majd megkezdıdött a több lépcsıs új iskola építése. Új tanácsháza létesült, a 70-es években kiépült a vezetékes vízhálózat, takarékpénztár segített a pénzügyek helyi intézésében. 1976-tól állatorvos kezdte mőködését, megnyílt a második orvosi körzet, 1983-tól a fogászati szakrendelés is, hamarosan korszerő egészségügyi központban elhelyezve. 1985 óta helyi gyógyszertár mőködik. Sorra korszerősödtek az élelmiszerboltok, a település több mint 30 utcája szilárd burkolatot kapott. A sportegyesület szép öltözıben, rendezett sportpályán fejtheti ki tevékenységét. Folyamatosan szépültek a település parkjai, terei. A városba történı utazást sőrő buszjárat bonyolítja. 1990-re a migráció erısen lecsökkent, a lakosság 5000 fı körül stabilizálódott, a település nagyközségi rangban léphetett a rendszerváltást követı idıkbe.

A község gazdasági életének, iparának, kereskedelmének fejlıdése – Miskolc közelsége miatt – nem volt olyan lendületes. Paradoxonként említhetjük, hogy a település legnagyobb üzeme épp a lakosság alig 5%-át foglalkoztató mezıgazdaságban jött létre a Béke, késıbb Bükkalja Termelıszövetkezet alakjában. Egyéb jelentıs ipari létesítmény nem épült. A helyi ellátást biztosító kiskereskedelem és kisipar a 80-as évtizedben indult jelentısebb fejlıdésnek, az ezzel foglalkozók száma 87 fı volt. Mindez nem változtatott a település alapvetıen ipari fejletlensége jellegén. A rendszerváltás utáni kor, mint harmadik fázis a további modernizáció jegyében telt eddig. Megvalósult a gáz- a szennyvízhálózat; kábel TV, teleház program teszi lehetıvé a korszerő információs rendszerekhez való hozzájutást. Az önkormányzat konzekvensen törekszik a helyi hagyományok, értékek mentésére, a település infrastruktúrájának, külsı megjelenésének folyamatos fejlesztésére, a lakosság komfort-érzetének növelésére. Nı a település presztízse, az ide település igénye, amelynek bizonyítéka, hogy 2007-ben újabb építkezésre alkalmas telkek, utcák nyíltak. Minden remény megvan arra, hogy Szirmabesenyı lakói otthonos, szép körülmények között éljék mindennapjaikat és tervezzék jövıjüket.

/ A település történetének alapmővei: Fejezetek Szirmabesenyı múltjából Studio Kft. Miskolc 2000. Szirmay Gábor: A szirmai és szirmabesenyıi Szirmay család története Debrecen 2005. /

Dr Lénárt Béla

Nevezetességei

Szirmay-kastély

Szirmabesenyő, Szirmay-kastély

Következő községek

További községek